Nyitófotó: MTI
Komoly sajtóérdeklődés mellett mutatták be a Cselekvő nemzet – Az újraegyesítés erőforrásai 2010-2022 című nemzetpolitikai kiadványt a Várkert Bazár bisztrójában. A vaskos magazinnyi anyag Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Potápi Árpád János előszavával indít, benne tematikus, emberközeli történetekkel mutatja be az elmúlt 12 év nemzetpolitikai eredményeit – „erős intézményrendszer”, „gondoskodó közösség” és „megtartó szülőföld” kategóriákban.
A kiadványt Semjén Zsolt és Potápi Árpád János mutatta be. A miniszterelnök-helyettes a nemzetpolitika kapcsán elmondta, a semmiből építhették fel azt, „a 2004-es Gyurcsány-féle nemzetárulás” és a MÁÉRT sem volt összehívva, azaz magyar-magyar párbeszéd sem volt.
„A magyar állam legfontosabb célja, hogy az egyetemes magyar nemzet fennmaradjon”
– fejtette ki, „ami akkor tud fennmaradni, ha minden része fennmarad”, életminősége javul, az anyaországié, a kárpát-medenceié és a diaszpóramagyarságé is, hiszen, ha például az erdélyi magyarság eltűnne, azzal az egyetemes magyarság csonkulna meg. A magyar nemzetpolitikának meg kellett teremteni az anyaországi feltételeit is, Semjén kiemelte ennek az Alaptörvényt érintő részeit, a felelősségvállalást a külhoni magyarságért, illetve a nemzeti összetartozásról szóló törvényt. Kiemelte: a nemzetpolitika négy pilléren nyugszik. Úgy, mint:
- az identitás megőrzésének támogatása
ide sorolta a magyar nyelvű oktatási intézményeket, hogy a kárpát-medencei magyarság óvodától az egyetemig magyar nyelven tanulhat, ugyanakkor fontosak a kulturális programok a Körösi Csoma Sándor Programtól a gyergyói néptáncosokon át a clevelandi cserkészekig; ezek mind nemzeti jelentőségű intézmények, programok, s hogy mi az, „azt nem mi, Budapesten döntjük el, hanem az érintettekkel közösen a MÁÉRT-en”. Hozzátette: mindösszesen több mint megtízszerezték 2010-hez képest az erre szánt forrásokat.
– amivel eddig 1 millió 100 ezer magyar élt – Semjén „forradalmi dolognak” nevezte, a nemzet közjogi egyesítésének, mert
így „a külhoni magyarság nemzettársunkból polgártársunkká és honfitársunkká vált”,
,a hétfőn felálló Országgyűlés pedig a szavazataikkal vált igazából nemzetgyűléssé, ahol a külhoniak szavazataikkal is érvényesíthetik érdekeiket.
- Semjén különleges innovációnak nevezte a gazdasági támogatásokat
a külhoni magyarságnak, mert „nem csak igével él az ember, hanem kenyérrel is” – parafrazeálta a Bibliát. A külhoni magyarság, ha anyagilag nem tud megélni, el fog vándorolni szülőföldjéről, ezért a gazdaságfejlesztéssel „óriási összegek mentek Erdélybe, Vajdaságba, minden nemzetrészhez”, de „minden forint egy másikat eredményezett ott, ahol befektettük, és további ötven fillért Magyarországon, hiszen ez gazdasági expanzió is” – tette hozzá a kormányfő-helyettes –
ami az utódállamoknak, Magyarországnak, a nemzeti kisebbségnek és a többségnek egyaránt jó.